Még csak csütörtök van, de már most azt érzem, hogy ez a hét úgy rohant el velem, hogy szinte észre sem vettem.
A hétfőmet együtt töltöttem Zsuzsival, ami továbbra is nagyon jót tesz a lelkemnek.
Kedden már dolgoztam, de csak a testem tette a dolgát. Az agyam közben egyáltalán nem tudott a jelenben maradni, hiszen egész délelőtt azt vártam, hogy újra átkerüljek egy másik dimenzióba, ahol nincsenek gondok, nincs agyalás, csak a puszta „jóérzés” és a léleksimogatás. Aznap délután fél6-tól másnap reggelig sikerült is átélnem ezt az érzést (újra)… Laza séta a dunaparton, sörözés, beszélgetés és énekóra egy sziklán ülve, újabb sör egy hihetetlen hangulatos „Dunaparty megállóban”, gyermekkori sérelmek kitárgyalása, a saját közegem egy kis szeletének prezentálása, aztán hazaséta és beszélgetés, beszélgetés, beszélgetés, és…. ;)
Másnap reggel – bár dolgoztam közben – folytatódott tovább a másik dimenziós csatangolásom, nem igazán éreztem az idő múlását. A munkaidő lejárta után elkezdődött az újabb etáp: sörözés Ágnessel, aztán szemüvegvásárlás a saját, különbejáratú Léleksimogatómmal, aztán válságstáb felállítása – avagy hogyan-segítsük-ki-egymást-a-szar-kapcsolatokból c. beszélgetés- Tintiékkel.
Olyan gyorsan lepörgött ez a három nap, hogy gyakorlatilag feldolgozni sem volt időm az eseményeket. Ma reggel új emberként ébredtem fel, tele energiával és változási – változtatási- ambíciókkal. Úgy érzem, hogy elkezdtem dolgozni a 2. lépésemen, vagyis lassan-lassan kezdem visszaszerezni a „fényemet”. Mindez többek között annak az embernek köszönhető, aki folyamatosan trenírozza és kondicionálja az önbizalmamat és mérhetetlen mennyiségű energiával tölt fel minden egyes találkozás alkalmával. Másrészt újra elengedhetetlen fontosságúnak érzem azt, hogy kívülről is megújuljak. Ennek azonban nyilvánvaló keretet szabnak az anyagi lehetőségek, de minden lehetőséget megragadok annak érdekében, hogy ezt az „átváltozást” (ami reményeim szerint nem kaffkai lesz :P) a lehető legköltséghatékonyabban tudjam lebonyolítani. Harmadrészt pedig a „fényem” visszahalászásában továbbra is folyamatos szerepük van a barátaimnak. Nélkülük esélyem sem lenne visszatalálni önmagamhoz.
Nagyon jól érzem magam. Nem is gondoltam volna, hogy valójában mekkora teher volt számomra ez a kapcsolat. Letéptem a láncokat és felszabadultam. TUDOM, hogy innentől kezdve rendbe fog jönni minden. Szeretném a lehető legtovább megtartani azokat az érzelmeket és gondolatokat, amik mostanában futnak be hozzám, mert feltöltöttnek és egésznek érzem magam tőlük.
