Azt hittem, hogy már rég túl vagyok azon a kérdésen, hogy "ki vagyok én?"... Unom már ezt az állapotot, felháborító és szánalmas, hogy még mindig ezzel kell foglalkoznom.
Ha meg kéne rajzolnom az életem vonalát, akkor egyetlen egyenessel tudnám azt ábrázolni. Egészen egy évvel ezelőttig, ahol azzal a bizonyos "ajtóbecsukással" eltértem az eredeti útvonaltól. Azon a ponton lesüllyedtem és abból az elcseszett állapotból építettem tovább az - ezen a szinten - eleve halálra ítélt életemet. Elegem lett. Itt a vége. Vissza kell térnem oda, ahol megtörtem az utamat. Fel kell állnom és meg kell szüntetnem azokat a tényezőket, amik fenntartják az alternatív valóságomat.
Első lépés:
Sürgősen ki kell lépnem ebből a kapcsolatból. El akarom hagyni a világ legjószándékúbb, legsegítőkészebb, legjámborabb emberét azért, mert ő is a saját magam által generált hazug életem része. Lesz egyszer egy nő, aki a világ legboldogabb felesége lesz e mellett az ember mellett, de nekem ő sajnos kevés. Nem abban, és nem úgy nyújt támaszt és biztonságot, ahogy azt én szeretném. Mások az elképzeléseink, mások a vágyaink, más dolgok motiválnak, más dolgok fontosak, más a temperamentumunk, más a belső rezgésszámunk, más mindenünk... Ezért ez az a "tényező", ami jelenleg a legaktívabban fenntartja a lesüllyedt életutamat.
Második lépés:
"Fényt" szerezni magamnak. Úgy érzem, hogy letompultam, nincs már bennem semmi különleges, szépen lassan beivódtam a társadalom nyúlós és egybefüggő masszájába. Mielőtt megtörtem volna az útvonalamat, még árasztottam magamból a mosolyt, a segítséget, a fényt, a fehér mágiát. Még a BKV ellenőrök is mosollyal reagáltak a kisugárzásomra. Ezt öltem ki magamból. Amitől igazán különleges voltam. Ezért aztán most ki kell törnöm ebből a ragadós ember-lápból és vissza kell szereznem a fényemet. Amitől én, ÉN voltam...
Harmadik lépés:
Vissza a hivatásomhoz. Újra azt akarom érezni, hogy ezért élek. Szeretettel és odaadással akarok segíteni az emberi sorsokon, a családi összetartásokon! Nem pedig kötelességtudatból, mint ahogy most teszem. Újra az a szakember akarok lenni, akihez felnőtt és gyerek egyaránt szívesen jön el és úgy távozik tőlem, mint akinek a beszélgetéseinktől ténylegesen megváltozott az élete. Újra szeretni akarom a munkámat, meg akarom szüntetni a futószalagot és minden sorsot újra ÉLETként szeretnék kezelni, nem pedig egy szervízelendő termékként...
Negyedik lépés:
Rendbe tenni a családomhoz való viszonyulásomat. Ha megváltoztatni nem tudom őket, akkor én magam fogok változni. Függetlenedni akarok tőlük érzelmileg és anyagilag egyaránt. Ha elhatárolom magam tőlük, akkor talán újra visszaszerzem az életbe vetett hitem. Akkor talán újra hinni fogok a család, a szeretet, az elkötelezettség, a felelősségvállalás, az anya és az apa, a férj és a feleség fogalmakban. Az összes lépés közül talán ez a legnagyobb vállalás, talán ez lesz a legnehezebb feladat.
Ötödik lépés (ami csak akkor léphet életbe, ha az első négyet sikerült megvalósítanom.)
Miután újra visszakerültem a nekem megírt Sors-útra és azt érzem, hogy újra ÖNMAGAM vagyok, elkezdhetek gondolkodni azon, hogy mindezt megosszam valakivel. Csak az első négy lépés után vághatok bele újra egy párkapcsolatba, mert addig, amíg nem rendeztem le saját magam, esélyem sincs egy normális férfi-női kapcsolat létesítésére, pláne nem a fenntartására. Nem akarok több férfit tönkretenni a "nem-tudom-hogy-mit-akarok"-kal, a 'nem-tudom-hogy-kivagyok-és-mi-kell-nekem"-mel és magamat sem akarom feleslegesen áltatni a "most-talán-sikerülhet"-tel....
