Az elmúlt egy hét nagyon össze-vissza, helyenként kicsit hullámvasút-szerű volt. Hétfőről keddre virradóan hosszú idő után először tört rám megújult erővel az alvászavar. Kedden egy óriásit partiztam a világ legédesebb, legimádnivalóbb és legállatabb emberszabású medvéjével, minek következtében megint nem sikerült másfél óránál többet aludnom. Szerdán megtörtént a szakítás, ezért az én legeslegemnél aludtam, ill. csak próbáltam. Csütörtökön Ági barátnőm fogadott be, akinél végre ki tudtam adni magamból minden feszültséget. Ő és a vőlegénye valószínűleg valamiféle mágusok, akik egy pillanat alatt belelátnak a vesémbe is. Szóval sikerült egy furán jóleső dark hangulatú pálinkás-sörözős-sírós-beszélgetős estét csapnunk, ami megadta a következő nap felhangját is. Aznap éjjel tudtam a legkevesebbet aludni, rossz álmok, gondolatok kattogása és egy k***a szúnyog miatt.

Másnap korán reggel ittunk egy kávét a kerti hintaágyban ülve, ott folytatva a beszélgetést, ahol néhány órával korábban abbahagytuk. Miután azonban megkaptam az első üzenetet a napom további alakulását illetően, teljesen lázba jöttem... És innentől indult a következő etáp a hullámvasúton...

A fáradtságtól, a másnaposságtól, a melegtől, a "hontalanságtól" és a kialvatlanságtól remegve érkeztem meg pénteken a világ végére csak azért, hogy egy kis megnyugvásra találjak. Meg is leltem, hiszen pont azt kaptam, amire szükségem volt, pont úgy, ahogy vágytam rá. Pont annyit, amennyit szerettem volna, nem többet és nem kevesebbet. Bátran merem állítani, hogy ez - és az ezt megelőző hasonló programok és időtöltések - TÖKÉLETESEK voltak, semmit nem változtatnék rajtuk. Sőt, néha vissza is játszom magamban ezeket az eseményeket, mert többek között ezek azok, amik előre visznek és erőt adnak ahhoz, hogy végig tudjam csinálni a kiszabott 5 lépéses tervemet. :) Ezen az éjszakán még az alvás mennyisége is pont elég volt, de csak ahhoz, hogy problémamentesen juthassak el a világ egyik végéről a másikra... :)

A másnapomat már otthon töltöttem. Egész délután próbáltam aludni, de film- és sorozatnézés lett belőle az öcsémmel karöltve. Este már egyedül voltam abban az óriási házban, ami valaha a családunké volt. Kiültem az üres, sötét kertbe és zenét hallgattam. Azokban a percekben voltam a legnyugodtabb. Aznap éjjel négy órát tudtam végigaludni. 

Tegnap visszaértem a fővárosba, újra átbeszéltünk mindent Danival. Már érti, hogy mi történik velünk, csak elfogadni nem tudja. De ez már sajnos csak az ő harca. Én bármikor, bármiben a rendelkezésére fogok állni, ha segítséget kér, én igyekszem neki megadni. Ha kérdései vannak, akkor azokat megválaszolom. De sajnos egyedül kell ezeket feldolgoznia. Abban én nem tudok neki segíteni.

Ez után újra átmentem Zsuzsihoz, aki a világ legjobb altatóját nyomta bele a számba, így mára virradóan 10 kerek órát aludtam. :) A remegés megszűnt, kipihentnek érzem magam és csak remélni tudom, hogy ez így marad továbbra is...

Az elmúlt hetemben jelen volt minden szélsőség. A nem alvás- és a túl alvás. Az alkoholittas tombolás- és a magányos zenehallgatás. Szakítás- és összefonódás. Sírás elnyelés - és zokogás. Világmegváltó beszélgetés- és félresiklott kommunikáció. Megértés- és meg nem értettség. Elhagyás- és támogatás. 

De egyetlen dolog konstans volt mindvégig. Ez pedig a barátság. Ott állnak mellettem teljes vállszélességgel. Velem sírnak, velem örülnek, megvédenek. Biztonságban vagyok.